2023

A csádi katonai missziót Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes nyújtotta be a V. Orbán-kormány alatt 2023-ban. 1 Ezt később a parlament elfogadta, és akár 200 magyar katonát is vethetnek be Csádban, illetve az azzal szomszédos országokban december. 1 A katonák egészen 2025 december 31-ig állomásozhatnak az országban. 1

2024

Január

Januárban Orbán Gáspárt számos felvételen azonosították be Szijjártó Péter csádi látogatása során, de erről egészen eddig titkolózott a kormány. A hír elterjedése után Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter adott interjút a HVG-nek. 2

Idézet

“speciális képzettsége, jogi ismerete és nyelvtudása miatt a miniszteri kabinetbe vezényelve a csádi misszió előkészítésében vesz részt. Én rendeltem ki összekötő tisztnek.”

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, honvédelmi miniszter

Szeptember

2024 szeptemberében Szijjártó Péter adott tájékoztatást, hogy Magyarország több területen is épít ki együttműködést Csáddal, aminek egy 150-200 millió euró értékű hitel-program is a része. 3

150-200 millió euró

60,5-81 milliárd forint

Ez durván 10%-a annak az összegnek amire Magyarország várt az Európai Uniótól a tanárok fizetés emelésére, illetve nagyjából a 20% az önerőnek, amiből Magyarország fizeti a tanárok, illetve óvónők fizetésemelését. 4

Egy kormányhoz köthető forrás szerint a csádi misszió mögött uránium és nyersolaj keresés folyik. 5 Jelenlegi technológiánk csak orosz eredetű urániumot és nyersolajat tudnak feldolgozni, így ezeknek az ásványkincseknek a keresése orosz mögöttes érdekeket feltételez.

Több forrás, illetve NATO tagállam feltételezi, hogy Magyarország katonai hírszerző központot épít Csádban orosz érdekek szolgálására. A kormányhoz köthető forrás az orosz érdekeket nem tudta megerősíteni, viszont a katonai, és polgári hírszerzési képességek kiépítését igen. 56

Szijjártó Péter sajtótájékoztatója

Források

  1. https://www.parlament.hu/irom42/05650/05650.pdf 2 3

  2. https://hvg.hu/itthon/20240125_Szalay_Bobrovniczky_Kristof_bejelentette_hogy_Orban_Gasparnak_kutya_baja_szazadoskent_szolgal

  3. https://kormany.hu/hirek/magyarorszag-atfogo-strategiai-egyuttmukodest-epit-fel-csaddal

  4. https://www.facebook.com/VargaMihalyKepviselo/posts/pfbid0w93fPVjmJMRPnuaz7j2hAcUd6EzSYGLSCok6cBZEkzMqNWudqnjHiNP5p8SjrRVPl

  5. https://vsquare.org/goulash-newsletter-nato-hungary-orban-son-chad-ue-elections/ 2

  6. https://www.parlament.hu/irom42/09199/09199.pdf, https://www.parlament.hu/irom42/09200/09200.pdf