Idézet
“A nemzeti konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány nevében, mert amikor több százezer ember kiáll egy vélemény mellett, az igen is számít a tárgyalóasztaloknál” 1
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára
A Nemzeti Konzultáció a kormány egyik lehetősége arra, hogy neki kedvező statisztikát hozzon létre az állampolgárok véleményéből. A konzultáció rejtett ferdítései a következőkben látszik:
- Nincs forrás megjelölés a leírt forrásokon, így azoknak a helyességét, hitelességét nem lehet bizonyítani. Így a kormány könnyen befolyásolhatja a konzultációt kitöltő személy véleményét.
- Minden témában egy “Ön mit gondol erről?” kérdés van feltéve, de nincs arra mód, hogy a kitöltő a saját véleményét, hogy mit gondol az adott témáról kifejtse. Így a feltett kérdésre a kitöltő nem valószínű, hogy a saját véleményét fogja választani.
- 2012 óta nem lehet semlegesen dönteni. Ezzel kötelező álláspontfoglalásra kényszerítik a kitöltőt.
- Újonnan a leírt opciók nem fedik le az egész teret, hisz vagy egy specifikus állításról van szó, vagy arról, amire felhatalmazást kérnek a néptől. Semmi más opció nincs. Vagy a nem bizonyított (hisz forrás nincs megadva) általában pontatlan leírás, vagy egy szélsőség, amit csak a nép akaratával lehetne jóváhagyni.
A kormány nem köteles információkat kiadni.
Mivel a Nemzeti Konzultáció nem közvélemény kutatás, hanem politikai kérdőív, a kormány nem köteles se a kérdések eredményét, se a kérdések összeállításának a menetét publikálni.
Emiatt sok nemzeti konzultáció eredményéről nem áll rendelkezésünkre semmilyen adat.
2010
”Szövetségkötés a nyugdíjasokkal”
Szeptember nyolcadikán nemzeti konzultációt hirdetet a II. Orbán-kormány. Ennek keretén belül 1,7 millió nyugdíjas háztartásba postáztak kérdőíveket a nyugdíjasoknak.
A levelek gyártását és postai terjesztését a Fidesz finanszírozta. 2 3
2011
Az új alkotmányról
A Fidesz első közpénzen támogatott Nemzeti Konzultációja. Költségvetésileg 800 millió forintba került 4, ez 2024-ben 1 milliárd 400 millió forintnak felel meg. A konzultáció továbbá 3, illetve 4 opcióból való döntést várt, illetve 13. kérdésként saját véleményt is meg lehetett fogalmazni.
Kérdések 56
1. kérdés
Vannak, akik szerint az új magyar alkotmánynak csak az állampolgárok jogait kellene deklarálnia, kötelezettségeket nem. Mások szerint a jogok biztosítása mellett a legfontosabb, a közösség iránti felelősségünket kifejező állampolgári kötelezettségeknek (munka, tanulás, honvédelem, környezetünk védelme) is helyt kell adni a dokumentumban. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmánynak csak az állampolgári jogokat kellene deklarálnia. (Eredmény: 7%)
- Az új magyar alkotmánynak a jogok mellett az állampolgári kötelezettségekre is ki kell terjednie. (Eredmény: 91%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2%)
2. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmánynak korlátoznia kell az állam mindenkori eladósodásának mértékét, ezzel is felelősséget vállalva a jövő nemzedékért. Mások szerint az alkotmánynak nem szükséges ilyen garanciát tartalmaznia. Ön mit gondol?
- Az új alkotmány határozzon meg egy maximális szintet, amely fölé az államadósság nem emelkedhet, azaz ezt a korlátot minden eljövendő kormánynak, minden körülmények között tiszteletben kell tartania. (Eredmény: 53%)
- Az új magyar alkotmány határozzon meg egy maximális szintet, amely fölé az államadósság nem emelkedhet, azonban engedélyezzen kivételt gazdasági krízishelyzet esetén a mindenkori kormányok számára. (Eredmény: 39%)
- Az új magyar alkotmány ne tartalmazzon az államadósságra vonatkozó korlátot. (Eredmény: 6%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2%)
3. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány olyan közös értékeket is vegyen védelem alá, mint a család, a rend, az otthon, a munka, az egészség. Mások szerint ez nem szükséges. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány az emberi jogok védelme mellett törekedjen a közösen elfogadott társadalmi értékek (munka, otthon, család, rend, egészség) védelmére. (Eredmény: 91%)
- Az új magyar alkotmányban nem szükséges külön védeni az említett közös értékeket. Elegendő az emberi jogok védelme. (Eredmény: 8%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 1%)
4. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy azok a szülők, akik kiskorú gyermeket nevelnek, az új magyar alkotmány értelmében valamilyen módon gyakorolhassák gyermekük szavazati jogát. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány szerint a kiskorú gyermeket nevelő szülők további szavazati jogot gyakorolhassanak a gyermekeik számának megfelelően. (Eredmény: 8%)
- Az új magyar alkotmány szerint a kiskorú gyermeket nevelő szülők további egy szavazati jogot kapjanak, függetlenül attól, hogy hány gyermek van a családjában. (Eredmény: 15%)
- Az új magyar alkotmány szerint ne gyakorolhassanak további szavazati jogot a kiskorú gyermeket nevelő szülők vagy családok. (Eredmény: 74%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3%)
5. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány ne engedélyezze a mindenkori kormányok számára, hogy megadóztathassák a gyermeknevelés költségeit (azaz a gyermeknevelés költségeit ismerje el a mindenkori adórendszer). Mások szerint erre nincs szükség, a mindenkori kormányok számára meg kell hagyni e költségek megadóztatásának jogát is. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány ne engedélyezze a mindenkori kormányok számára, hogy megadóztathassák, a gyermeknevelés költségeit. (Eredmény: 72%)
- Az új magyar alkotmány csak a gyermeknevelés elismerésének irányelvét fogalmazza meg, de ne tiltsa meg a mindenkori kormánynak a gyermeknevelés költségeinek megadóztatását. (Eredmény: 11%)
- Az új magyar alkotmánynak nem szükséges kitérnie a gyermeknevelés költségeinek elismerésére. (Eredmény: 9%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4%)
6. kérdés
Vannak. akik azt javasolják, hogy az új magyar alkotmány vállaljon kötelezettséget a jövő nemzedékek iránt. Mások szerint nem szükséges az ilyen kötelezettségvállalás. Ön mit gondol erről?
- Az új magyar alkotmány tartalmazzon kötelezettségvállalást a jövő nemzedékek iránt. (Eredmény: 86%)
- Nem tartom szükségesnek az ilyen kötelezettségvállalást. (Eredmény: 10%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4%)
7. kérdés
Vannak, akik az javasolják, hogy az új magyar alkotmány közbeszerzésben való részvételt, illetve állami támogatást csak olyan gazdasági társaság számára tegyen lehetővé, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány csak olyan gazdasági társaságok számára biztosítsa az állami támogatás lehetőségét, illetőleg a közbeszerzési lehetőségeket, amelyek tulajdonosi szerkezete teljességében feltárható, illetve valamennyi tulajdonos egyértelműen, kétséget kizárható módon azonosítható. (Eredmény: 92%)
- Az új magyar alkotmányban nem szükséges korlátozó feltételeket megállapítani a gazdasági társaságok állami támogatásához, illetve a közbeszerzéshez. (Eredmény: 5%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3%)
8. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya fejezze ki a határon túl élő magyarsággal való nemzeti összetartozás értékét, mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány fejezze ki a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékét és kötelezze a mindenkori kormányt ezen érték védelmére. (Eredmény: 61%)
- Az új magyar alkotmány fejezze ki a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékét, de nem szükséges, hogy kötelezettségeket is megfogalmazzon a mindenkori kormányok számára. (Eredmény: 28%)
- Nincs szükség a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozás értékének alkotmányos megfogalmazására. (Eredmény: 9%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2%)
9. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya védje a Kárpát-medence természeti sokféleségét, a csak itt honos állat- és növényfajokat, a hungarikumokat. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány helyezze védelem alá mind a természeti környezetben, mind a hagyományos állat-, és növénytermesztésben fennmaradt fajokat. (Eredmény: 78%)
- Az új magyar alkotmány helyezze védelem alá a magyar hagyományos állat- és növénytermesztésben fennmaradt fajokat. (Eredmény: 14%)
- Az új magyar alkotmány ne védje a biológiai sokféleséget. (Eredmény: 3%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2%)
10. kérdés
Vannak, akik azt gondolják, hogy az új alkotmánynak védenie kell a nemzeti vagyont, különös tekintettel a termőföldet és a vízkészletet. Mások ezt nem tartják fontosnak. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány helyezze védelem alá a nemzeti vagyont. (Eredmény: 97%)
- Az új magyar alkotmány ne helyezze védelem alá a nemzeti vagyont. (Eredmény: 2%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 1%)
11. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében. (Eredmény: 94%)
- Az új magyar alkotmány ne tegye lehetővé a bíróságok számára a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását a kiemelt súlyosságú bűncselekmények esetében. (Eredmény: 3%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4%)
12. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyarország új alkotmánya büntetés terhe mellett tegye kötelezővé a megjelenést annak, akinek az Országgyűlés valamelyik vizsgálóbizottsága meghallgatásra idézést küld. Ön mit gondol?
- Az új magyar alkotmány büntetés terhe mellett tegye kötelezővé a megjelenést annak, akinek az Országgyűlés valamelyik vizsgálóbizottsága meghallgatásra idézést küld. (Eredmény: 83%)
- Az új magyar alkotmány büntetési lehetőség nélkül tegye kötelezővé a parlamenti bizottság előtti megjelenést. (Eredmény: 9%)
- Az új magyar alkotmány ne tegye kötelezővé a megjelenést annak, akinek az Országgyűlés valamelyik vizsgálóbizottsága meghallgatásra idézést küld. (Eredmény: 4%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4%)
13. kérdés
Az Ön személyes javaslatai az új magyar alkotmány által védendő, a korábbiakban fel nem sorolt értékekről, elvekről:
Szociális konzultáció
A második Nemzeti Konzultáción már a 16-17 évesek is részt vehettek, mivel a konzultáció kérdései rájuk is hatással voltak. 4
Július 4-én Orbán Viktor az Országgyűlésen beszélt a szociális konzultáció eredményeiről. A konzultációt 1 millió 140 ezer fő töltötte ki. 7
Idézet
“Magyarország felébredt. Mi, magyarok felébredtünk egy hosszú kábulatból - egy hosszú kábulatból, ami a munka nélkül szerezhető jólét hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt.” 7
Orbán Viktor miniszterelnök
Kérdések 86
1. kérdés
Vannak, akik szerint be kellene vezetni Magyarországon a védett kor intézményét, mert aki 55 éves elmúlt és elveszíti a munkáját, annak most alig van esélye újra elhelyezkedni. Mások azt mondják, nincs szükség a védett kor bevezetésére. Ön mit gondol?
- Be kell vezetni a védett kor intézményét, ami azt jelenti, hogy 55 éves kortól senkit sem lehet alapos fegyelmi indok nélkül elbocsátani. (Eredmény: 91,2%)
- Nincs szükség a védett kor intézményének bevezetésére. (Eredmény: 6,4%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,4%)
2. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam szorítsa korlátok közé a közműszolgáltatók (víz, szemét, csatorna, gáz, villany, távfűtés) magánérdekeit: ne engedje, hogy extraprofitot szedjenek be és emiatt megfizethetetlenné váljanak a rezsiköltségek. Mások szerint az államnak nem szabad beavatkozni a közműszolgáltató magánvállalatok árképzésébe. Megint mások azt mondják, csak azokat védje az állam a közműdíjak emelkedésétől, akik erre rászorulnak. Ön mit gondol?
- Az állam szorítsa korlátok közé a közműszolgáltatók (víz, szemét, csatorna, gáz, villany, távfűtés) magánérdekeit: ne engedje, hogy extraprofitot szedjenek be és emiatt megfizethetetlenné váljanak a rezsiköltségek. (Eredmény: 86,1%)
- Az állam csak a kisfogyasztók és a rászorulók esetében korlátozza a közműszolgáltatások díját. (Eredmény: 12,6%)
- Az állam ne avatkozzon be a közműszolgáltatók árképzésébe. (Eredmény: 0,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 0,6%)
3. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az ország segély helyett inkább munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Mások szerint a segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. Ön mit gondol?
- Az országnak segély helyett inkább munkalehetőséggel kellene segítenie a munkanélkülieket. (Eredmény: 96,9%)
- A segélyezés a megoldás a munkanélküliség problémájára. (Eredmény: 2,2%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 0,9%)
4. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek föl, mert az is teljes értékű munkavégzés. Mások szerint éppen elég az, hogy a gyermekvállalás költségeit mostantól nem lehet megadóztatni. Ön mit gondol?
- Több nyugdíjat kapjanak azok, akik gyermeket vállaltak és neveltek föl, mert az is teljes értékű munkavégzés. (Eredmény: 25,3%)
- Csak azok kapjanak a gyermeknevelés elismeréseként több nyugdíjat, akik emellett megfelelő időtartamú munkaviszonnyal is rendelkeznek. (Eredmény: 55,4%)
- A nyugdíjban nem kell honorálni a gyermekek nevelését. (Eredmény: 17,5%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 1,8%)
5. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy az állam a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben (pl. élelmiszer) adja. Mások szerint a szociális segélyt továbbra is pénzben kell folyósítani a rászorulók számára. Ön mit gondol?
- Az állam a szociális segélyt a rászorulóknak ne pénzben, hanem alapvető szükségleti cikkekben (pl. élelmiszer) adja. (Eredmény: 33,9%)
- A szociális segély egy részét pénzben, egy részét szükségleti cikkekben adják a rászorulóknak. (Eredmény: 49,7%)
- A szociális segélyt pénzben kell folyósítani a rászorulóknak. (Eredmény: 14,8%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 1,6%)
6. kérdés
Vannak, akik szerint a deviza alapú lakáshitellel rendelkezőknek állami segítséget kell nyújtani, hogy ne kerüljenek az utcára. Mások szerint az államnak nem kell segítséget nyújtani senkinek, aki nem tudja fizetni az adósságát. Ön mit gondol?
- A deviza alapú lakáshitellel rendelkezőknek állami segítséget kell nyújtani, hogy ne kerüljenek az utcára. (Eredmény: 66,9%)
- Az államnak nem kell segítséget nyújtani senkinek, aki nem tudja fizetni az adósságát. (Eredmény: 19,5%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 13,6%)
7. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy ismét lehessen fölvenni deviza alapú lakáshitelt, mert az elmúlt évek történései alapján mindenki tisztában van a kockázatokkal. Mások szerint veszélyes lenne feloldani a deviza alapú lakáshitelek tilalmát, mert újra ugyanaz történne, ami korábban. Ön mit gondol?
- A tiltás elérte célját, most már lehetővé kell tenni, hogy a korábbinál sokkal szigorúbb feltételek mellett ismét lehessen fölvenni deviza alapú lakáshitelt. (Eredmény: 33,8%)
- Nem szabad megengedni a deviza alapú lakáshitelt. (Eredmény: 54,4%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 11,8%)
8. kérdés
Vannak, akik szerint a gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, mert sok milliárdot vesznek ki az emberek zsebéből. Vannak, akik szerint a drágább gyógyszereket erőltetik rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. Mások szerint nincs szükség arra, hogy a gyógyszergyártókkal szemben az állam föllépjen. Ön mit gondol?
- A gyógyszergyárak lobbiját meg kell törni, nem szabad hagyni, hogy a drágább gyógyszereket erőltessék rá a betegekre saját extraprofitjuk érdekében. (Eredmény: 94,0%)
- Nincs szükség arra, hogy a betegek érdekeinek védelmében az állam föllépjen a gyógyszergyártó lobbival szemben. (Eredmény: 2,8%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3,2%)
9. kérdés
Vannak, akik szerint az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket kell figyelembe venni. Mások inkább a jövedelem arányában állapítanák meg a nyugdíjat. Ön mit gondol?
- Az egyéni számla alapján kiszámolt nyugdíj megállapításánál elsősorban a munkával eltöltött éveket kell figyelembe venni. (Eredmény: 31,7%)
- Elsősorban a jövedelem arányában kell megállapítani a nyugdíjat. (Eredmény: 3,5%)
- A munkával eltöltött éveket és a jövedelem nagyságát is azonos módon kell figyelembe venni a nyugdíj megállapításánál. (Eredmény: 62,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,1%)
10. kérdés
Vannak, akik szerint az oktatási rendszert úgy kell átszervezni, hogy az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. Mások szerint az oktatást nem kell a valós gazdasági igényekhez igazítani. Ön mit gondol?
- Az állam közpénzből azokat a képzéseket támogassa elsősorban, amelyekkel valóban el is lehet helyezkedni. (Eredmény: 89,7%)
- Az oktatást nem kell a valós gazdasági igényekhez igazítani. (Eredmény: 7,2%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3,0%)
2012
Gazdasági konzultáció
Szijjártó Péter sajtótájékoztatóban közölte, a konzultációt 8 millió 202 ezer 500 felnőtt állampolgár kapja meg. Ezzel változtattak az előző Nemzeti Konzultáció korhatárán, ami a 16. betöltött életév volt, a kérdések rájuk való hatása miatt. A konzultáció ára 105 forint volt egy főre, ez az egész konzultáció költségvetését 861 millió 262 ezer 500 forint összegre emelte. Ez 1 milliárd 450 millió forint 2024-ben az inflációval számolva. 9
Kérdések 6
1. kérdés
Vannak, akik azt javasolják, hogy a 20 főnél kevesebb embert foglalkoztató magyar vállalkozásoknak biztosítani kell az átalányadózás lehetőségét, mert így jobb eséllyel tarthatják meg alkalmazottaikat a válság közepette. Mások szerint nincs szükség a kis cégek ilyen módon történő megvédésére. Ön mit gondol?
- A kisvállalkozások sok ember megélhetését biztosítják, ezért lehetővé kell tenni, hogy átalányadózással a válság közepette is működni tudjanak. (Eredmény: 82,9%)
- A kisvállalkozásokat nem kell az átalányadózás bevezetésével segíteni, mert a gazdasági életben egyenlő esélyeket kell teremteni. (Eredmény: 9,6%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 7,5%)
2. kérdés
Vannak, akik szerint adó- és járulékmentessé kellene tenni a bérét azoknak, akik már nyugdíjba mehetnének, de tovább dolgoznak. Mások azt mondják, nem kell segíteni a nyugdíjas korúakat, hogy a munka világában maradjanak. Ön mit gondol?
- Aki a nyugdíj helyett tovább dolgozik egy magáncég alkalmazottjaként, annak a fizetése után ne kelljen adót és járulékot fizetni. (Eredmény: 33,2%)
- Nem szükséges támogatni, hogy a nyugdíjas korúak tovább dolgozzanak. (Eredmény: 61,8%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 5,1%)
3. kérdés
Vannak, akik szerint a gyermekes családok szocpol támogatását ki kellene terjeszteni új személyautó vásárlására is. Ön mit gondol?
- A gyermekvállalást minden lehetséges eszközzel támogatni kell, ezért a szociálpolitikai támogatást ki kell terjeszteni családi személyautó vásárlására is. (Eredmény: 34,8%)
- A magyar családok támogatásának nem ez a megfelelő formája. (Eredmény: 62,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,4%)
4. kérdés
Vannak, akik szerint továbbra is méltányos tehermegosztásra van szükség az állam, a nagyvállalatok, illetve a bankok és az emberek között akkor is, ha ez ellentétes az EU elvárásaival. Mások szerint a bankoknak és nagyvállalatoknak kisebb részt kell vállalni a válság terheiből, mert így tudják eredményessé tenni a gazdálkodásukat és segíteni a gazdaságot. Ön mit gondol?
- Továbbra is szükséges a méltányos tehermegosztás, amíg a válság véget nem ér. (Eredmény: 89,7%)
- A bankok és nagyvállalatok vállaljanak kisebb részt a válság terheiből. (Eredmény: 6,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3,6%)
5. kérdés
Vannak, akik szerint a magyar kormánynak kiemelten támogatnia kellene a nők, különösen a kisgyermekes anyukák munkába állását. Mások szerint erre nincs szükség, a kisgyermekes anyuka inkább maradjon otthon a gyermekével. Ön mit gondol?
- Az államnak ösztönöznie kell a vállalatokat a rugalmas foglalkoztatási formák elterjesztésére, továbbá arra, hogy a munkát vállaló anyák számára lehetőséget nyújtsanak a gyermekek napközbeni felügyeletére. (Eredmény: 79,3%)
- Nem szükséges a kisgyermekes anyukák munkába való visszatérésének támogatása, inkább maradjanak otthon a gyermekükkel. (Eredmény: 18,1%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,5%)
6. kérdés
Vannak, akik szerint szükséges a minimálbér folyamatos emelése a magyar emberek biztonságos megélhetése érdekében. Mások szerint nincs szükség a minimálbér emelésére, mert az rontja a cégek versenyképességét. Ön mit gondol?
- Az államnak folyamatosan növelnie kell a minimálbért. (Eredmény: 83,3%)
- Nem szükséges emelni a minimálbért. (Eredmény: 9,2%)
- A minimálbért csökkenteni kell a cégek versenyképessége érdekében. (Eredmény: 1,8%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 5,7%)
7. kérdés
Vannak, akik szerint adókedvezményt kellene kapniuk azoknak a cégeknek, amelyek új munkahelyeket hoznak létre. Mások szerint az adókedvezmény nem ösztönöz munkahelyteremtésre. Ön mit gondol?
- Kapjanak adókedvezményt azok a vállalkozások, amelyek új munkahelyeket teremtenek, mégpedig a foglalkoztatás bővülésének arányában. (Eredmény: 86,1%)
- Nincs szükség adókedvezményre az új munkahelyek teremtéséhez. (Eredmény: 10,6%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 3,3%)
8. kérdés
Vannak, akik szerint az államnak több eszközzel, jobban kellene segítenie a fiatalokat az elhelyezkedésben. Mások szerint a fiatalok elég segítséget kapnak az államtól. Ön mit gondol?
- Az állam további eszközökkel is segítse a fiatalokat abban, hogy munkát találjanak. (Eredmény: 92,7%)
- Nincs szükség további segítségre a fiatalok munkába állásához. (Eredmény: 5,1%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,2%)
9. kérdés
Vannak, akik szerint a munkanélküliség által leginkább sújtott területeken szabadvállalkozási zónák kialakítására lenne szükség. Külföldi példák bizonyítják, hogy az ilyen zónákban, ahol az új vállalkozások komoly adókedvezményt kapnak, gyorsan tudnak nagyszámú munkahelyet teremteni a helybelieknek. Mások szerint nem kell szabadvállalkozási zónákkal ösztönözni a munkahelyteremtést. Ön mit gondol?
- Kellenek szabadvállalkozási zónák az ország azon részein, ahol a legnagyobb a munkanélküliség. (Eredmény: 84,6%)
- Nincs szükség szabadvállalkozási zónákra. (Eredmény: 6,6%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 8,9%)
10. kérdés
Vannak, akik szerint nem szabad megengedni, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat (víz, villany, gáz, szemétszállítás, távfűtés) biztosító cégek üzleti haszonra törekedjenek, ezért köztulajdonban kell tartani őket. Mások szerint helyes, hogy ezek a vállalatok profitérdekeltek. Ön mit gondol?
- Az állam tegyen lépéseket a monopóliumok visszaszorítására, hogy a kisebb vállalkozásoknak is legyen esélyük. (Eredmény: 86,9%)
- Nem kell beavatkozni a piac működésébe. (Eredmény: 8,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4,5%)
11. kérdés
Vannak, akik úgy gondolják, az államnak vissza kell szorítania a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatokat. Mások szerint nem kell föllépni a monopóliumok ellen; rendjén van, hogy a nagyhal megeszi a kishalat. Ön mit gondol?
- A létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat biztosító cégek legyenek köztulajdonban és ne törekedjenek üzleti profitra. (Eredmény: 93,4%)
- Nem kell, hogy ezek a cégek köztulajdonban legyenek. (Eredmény: 4,3%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,3%)
12. kérdés
Vannak, akik szerint az ország legnehezebb sorsú településein támogatni kell olyan szociális szövetkezetek működését, amelyek hasznos pénzkeresetet biztosítanának azoknak, akik korábban csak segélyekből ilyen megoldások. Ön mit gondol?
- Lehessen alakítani szociális szövetkezeteket, amelyeket ésszerű mértékben támogat az állam. (Eredmény: 89,2%)
- Nincs szükség szociális szövetkezetekre. (Eredmény: 6,1%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 4,8%)
13. kérdés
Magyarország sokat tett eddig a bajba jutott devizahitelesek megmentéséért a kilakoltatási moratórium bevezetésével, a kedvezményes végtörlesztés és az árfolyamgát rendszerével, de vannak, akik szerint ez nem elég, további lépések szükségesek. Mások szerint nem kell többet tenni a devizahitelesekért. Ön mit gondol?
- Többet kell tenni a bajba jutott devizahitelesekért. (Eredmény: 50,2%)
- Elegendő az eddigi segítség, nincs szükség többre. (Eredmény: 38,3%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 11,5%)
14. kérdés
Vannak, akik úgy vélik, méltányos lenne a válság idején, ha az alacsonyabb jövedelműek a cafeteriát készpénzben kapnák. Mások szerint a cafeteria-rendszeren nem kell változtatni, mert a bérkompenzáció elegendő segítség a kisebb keresetűeknek. Ön mit gondol?
- Az alacsonyabb jövedelműek a cafeteria-rendszer helyett választhassák a készpénzt. (Eredmény: 52,5%)
- Az alacsony keresetűek támogatására a bérkompenzáció elegendő segítség, nincs szükség a cafeteria-rendszer megváltoztatására. (Eredmény: 33,6%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 13,9%)
15. kérdés
Vannak, akik szerint az lenne méltányos, ha az általános forgalmi adó érzékenyebb lenne, vagyis a létfenntartáshoz szükséges cikkek után alacsonyabb, a luxuscikkek után viszont magasabb áfát kellene fizetni. Mások szerint erre nincs szükség. Ön mit gondol?
- A szükségleti cikkek áfáját csökkenteni, a luxustermékek áfáját pedig növelni kell, ez így méltányos. (Eredmény: 91,1%)
- Az állam ne tegyen különbséget napi fogyasztási cikk és luxustermék között. (Eredmény: 7,3%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 1,6%)
16. kérdés
Vannak, akik szerint a kormánynak a válság idején is meg kell védenie a nyugdíjak vásárlóértékét. Mások szerint erre nincs lehetőség. Ön mit gondol?
- A kormány továbbra is védje meg a nyugdíjak vásárlóértékét. (Eredmény: 90,7%)
- Válság idején nincs lehetőség megvédeni a nyugdíjak vásárlóértékét. (Eredmény: 6,7%)
- Nem tudom megítélni a kérdést. (Eredmény: 2,6%)
2015
A magyar internet jövőjéről
A 2014-as internet-adó javaslat visszavonása után a kormány a széles körű társadalmi egyeztetés érdekében nemzeti konzultációt kezdeményezett. https://www.parlament.hu/irom40/01744/01744-0001.pdf
Nem érhetőek el adatok
Se a kérdések se az eredmények nem lettek publikálva.
Bevándorlásról és terrorizmusról
Az előző Nemzeti Konzultációhoz képest, aminek a kérdéseihez hozzáférhetünk változás történt. A “nem tudom megítélni a kérdést” válasz opciót megszűntették, helyette nem adtak semleges opciót., Ezzel aki részt vesz a konzultációban, kötelező minden kérdésben véleményt formálnia. A három megadott opció egy spektrumon kezeli a válaszokat.
A konzultációt 1 millió 58 ezer 227-en töltötték ki.
Törölték az adatokat a weboldalról
Csak harmadik felektől származó mentések alapján tudunk hozzáférni az eredményekhez.
Kérdések 10
1. kérdés
Sokféle véleményt lehet hallani az erősödő terrorcselekményekkel kapcsolatban. Ön mennyire tartja fontos kérdésnek a terrorizmus térnyerését (a franciaországi vérengzés, az ISIS riasztó cselekményei) a saját élete szempontjából?
- Nagyon fontos (Eredmény: 70,5%)
- Fontos (Eredmény: 25,9%)
- Nem fontos (Eredmény: 3,6%)
2. kérdés
Ön szerint az elkövetkező években lehet-e terrorcselekmény célpontja Magyarország?
- Komoly esély van rá (Eredmény: 39,3%)
- Előfordulhat (Eredmény: 57,0%
- Teljesen kizárt (Eredmény: 3,7%)
3. kérdés
Vannak, akik szerint a Brüsszel által rosszul kezelt bevándorlás összefüggésben van a terrorizmus térnyerésével. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 61,1%)
- Egyetértek (Eredmény: 27,8%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 11,1%)
4. kérdés
Tudta-e Ön, hogy a megélhetési bevándorlók törvénytelenül lépik át a magyar határt, és az elmúlt időszakban húszszorosára nőtt a bevándorlók száma Magyarországon?
- Igen (Eredmény: 72,6%)
- Hallottam róla (Eredmény: 23,5%)
- Nem tudtam (Eredmény: 3,9%)
5. kérdés
Sokféle véleményt hallani a bevándorlás kérdésével kapcsolatban. Vannak, akik szerint a megélhetési bevándorlók veszélyeztetik a magyar emberek munkahelyeit és megélhetését. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 72,7%)
- Egyetértek (Eredmény: 18,8%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 8,5%)
6. kérdés
Vannak, akik szerint Brüsszel politikája a bevándorlás és terrorizmus kérdésében megbukott, és ezért új megközelítésre van szükség ezekben a kérdésekben. Ön egyetért ezekkel a véleményekkel?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 77,4%)
- Egyetértek (Eredmény: 17,5%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 5,1%)
7. kérdés
Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy Brüsszel megengedő politikájával szemben szigorúbb bevándorlási szabályozást vezessen be?
- Igen, teljes mértékben támogatnám (Eredmény: 89,6%)
- Részben támogatnám (Eredmény: 7,6%)
- Nem támogatnám (Eredmény: 2,8%)
8. kérdés
Támogatná-e Ön a magyar kormányt, hogy szigorúbb szabályokat vezessen be, ami alapján őrizetbe vehetők a magyar határt törvénytelenül átlépő bevándorlók?
- Igen, teljes mértékben támogatnám (Eredmény: 87,9%)
- Részben támogatnám (Eredmény: 9,3%)
- Nem támogatnám (Eredmény: 2,8%)
9. kérdés
Egyetért-e Ön azzal a véleménnyel, hogy a magyar határt törvénytelenül átlépő bevándorlókat a lehető legrövidebb időn belül vissza kell fordítani a saját hazájukba?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 86,1%)
- Inkább egyetértek (Eredmény: 10,3%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 3,6%)
10. kérdés
Egyetért-e Ön azzal, hogy a megélhetési bevándorlók, amíg Magyarországon tartózkodnak, saját maguk biztosítsák az ellátási költségeiket?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 82,7%)
- Inkább egyetértek (Eredmény: 13,5%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 3,8%)
11. kérdés
Egyetért-e Ön azzal, hogy a bevándorlás elleni küzdelem legjobb eszköze, ha az Európai Unió tagországai segítik azon országok fejlesztését, ahonnan a bevándorlók érkeznek?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 60,6%)
- Inkább egyetértek (Eredmény: 24,0%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 15,4%)
12. kérdés
Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és születendő gyermekek támogatására van szükség?
- Teljesen egyetértek (Eredmény: 92,9%)
- Inkább egyetértek (Eredmény: 5,4%)
- Nem értek egyet (Eredmény: 1,7%)
2017
Állítsuk meg Brüsszelt (uniós és tagállami jogkörök)
Nem érhetőek el adatok
Se a kérdések, se az eredmények nem lettek publikálva.
A Soros-tervről
2018
A családok védelméről
2020
A koronavírusról és a gazdaság újraindításáról
Kérdések 11
1. Kérdés
A járvány újabb hulláma esetén Ön az alább javasolt intézkedések közül melyiket támogatná?
- Kijárási korlátozás bevezetése
- Távolságtartás elrendelése
- Maszkviselés elrendelése
- Országhatárok lezárása
- Az oktatási intézmények bezárása, és áttérés a digitális oktatásra
- Rendezvények korlátozása
- Védett idősáv a 65 év felettieknek
- Védekezéshez szükséges eszközök kivitelének korlátozása
- Ingyenes parkolás
2. Kérdés
- A koronavírus-járvány a világ sok országában az egészségügyi rendszer összeomlását eredményezte. Magyarországon sikerült a járvány terjedését lassítani, ezzel időt nyertünk, hogy az egészségügyi rendszert kellően felkészíthessük. Ugyanakkor egy újabb járványhullám veszélye továbbra is fennáll.
Ön egyetért-e azzal, hogy a járványügyi készültséget mindaddig fenn kell tartani az egészségügyben, amíg fennáll a járvány visszatérésének kockázata?
- Igen / Nem
3. Kérdés
- A járvány alatt az idősotthonok vannak leginkább kitéve a fertőzés terjedésének. A magyarországi járvány minden negyedik áldozata idősotthon lakója. A fővárosban található Pesti úti idősotthonban több százan betegedtek meg, és közülük nagyon sok idős ember vesztette életét.
Ön szerint szükség van arra, hogy tovább erősítsük az idősotthonok járványügyi védelmét?
- Igen / Nem
4. Kérdés
- A járvány következtében az egész világon készlethiány alakult ki egészségügyi eszközökből és védőfelszerelésekből. Magyarország sikeresen szerezte be ezeket az eszközöket külföldről, és elkezdte a hazai gyártást is.
Ön egyetért-e azzal, hogy a kormánynak arra kell törekednie, hogy védekezéshez szükséges felszereléseket Magyarországon lehessen előállítani, így csökkentve a kiszolgáltatottságukat?
- Igen / Nem
5. Kérdés
- A járvány miatt egyik napról a másikra kellett átállni a digitális tanrendre. Ez az intézkedés azt a célt szolgálta, hogy a tanulók biztonságban legyenek, de ne kelljen megszakítani a tanévet. Mindez nagy erőfeszítést igényelt a tanároktól, a diákoktól és a szülőktől is. A sikeres átállásért mindenkit köszönet illet.
Ön egyetért-e azzal, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet?
- Igen / Nem
Megvalósítási kezdeményezés
Szabó Tímea országgyűlési képviselő még a konzultáció időtartama 12 alatt nyújtott be egy a mindenki számára ingyenes internet hozzáférés biztosításáról szóló törvényjavaslatot. Ezt szintén a konzultáció időtartama alatt a Gazdasági bizottság elutasította. 13
A Gazdasági bizottság tagjai között a kormány-pártok két harmaddal vezettek az elutasítás pillanatában. 14 A kérdésre igenlő eredmények megérkezése után se tett törvényjavaslatot a kormány az ingyenes internet hozzáféréssel kapcsolatban. Így Nemzeti Konzultáció e kérdésének megvalósításához a független Szabó Tímea országgyűlési képviselő jutott legközelebb.
6. Kérdés
- Brüsszel járványügyi szervezete, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a járvány kitörésekor nem észlelte a közelgő veszélyt. Az uniós hivatal a vírusfertőzés kockázatát még az első európai haláleset napján is “mérsékeltnek” nevezte. A magyar illetékes szervek ezzel szemben időben megkezdték a felkészülést a védekezésre. Az operatív törzs 2020. január 31-ével megkezdte munkáját - akkor, amikor Európában még nem észleltek megbetegedést.
A járvány időben való észlelése és a védekezésre való felkészülés érdekében Ön szerint szükség van állandó magyarországi járványügyi figyelőszolgálatra, így csökkentve a kiszolgáltatottságunkat?
- Igen / Nem
7. Kérdés
- A magyar emberek egészségének és biztonságának védelme mindennél fontosabb. Éppen ezért a kormány úgy döntött: a járvány elleni védekezésnek nem lehet pénzügyi akadálya, és a terhek viseléséből mindenkinek ki kell vennie a részét.
Ön szerint a járvány elleni védekezés idején a bankok és a multinacionális vállalatok is járuljanak hozzá a védekezés költségeihez?
- Igen / Nem
8. Kérdés
- A koronavírus-járvány súlyosan érintette a világ összes gazdaságát. Magyarországon is gazdasági visszaesés várható, bár kisebb mértékű, mint Nyugat-Európában. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a magyar gazdaság talpra állításához előnyben kell részesíteni a magyar termékek, magyar szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a magyar turizmust.
Ön egyetért azzal, hogy ösztönözni kell a hazai termékek, hazai szolgáltatások vásárlását, és népszerűsíteni kell a hazai turizmust?
- Igen / Nem
9. Kérdés
- A világjárvány nemcsak az egészségünket, hanem a munkahelyeinket is veszélyezteti. Ezért a kormány úgy döntött, hogy annyi munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus elpusztít. A munkahelyek védelmét szolgálják a beruházási támogatások, a képzési programok és az adócsökkentések is.
Ön szerint a kormánynak a járvány elmúltával is fenn kell tartania a munkahelyvédő és -teremtő programokat?
- Igen / Nem
10. Kérdés
- A koronavírus-járványt követő gazdasági válság kezelésére Soros György új tervvel állt elő. Ebben azt javasolja, hogy az Európai Unió tagországai vegyenek fel hatalmas kölcsönöket (örökkötvényeket), amelyek után generációkon keresztül, örökre kamatot kellene fizetni. A szakértők szerint ez adósrabszolgaságba taszítani a nemzeteket.
Ön elutasítja Soros György tervét, mely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?
- Igen / Nem
Ellentmondás
A kormány a kínai gyorsvasúti beruházással beláthatatlanul hosszú időre vett fel ismeretlen összegű hitelt.needs-footnotes
11. Kérdés
- A járvány okozta gazdasági válság miatt sok vállalat került csődközeli helyzetbe. Fennáll a veszélye, hogy ezt kihasználva nemzetközi pénzügyi spekulánsok stratégiai magyar cégeket próbálnak megszerezni.
Ön mit gondol, Magyarország védje meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlástól?
- Igen / Nem
12. Kérdés
- Az Európai Bíróság határozata szerint jogellenes a bevándorlókat a magyar határon felállított tranzitzónában várakoztatni. A döntés értelmében járványveszély idején is be kell engedni a migránsokat az ország területére. Ez az ítélet egybevág Soros György migrációra vonatkozó régi tervével, amely szerint Európába mindenáron éve egymillió bevándorlót kell beengedni.
Ön egyetért azzal, hogy a kormány továbbra is lépjen fel a bevándorlás ellen, és tartsa fenn a magyar határ szigorú védelmét?
- Igen / Nem
13. Kérdés
- Brüsszel arra készül, hogy megtámadja a magyar alkotmány bevándorlással kapcsolatos szabályait. Arra akarnak kényszeríteni bennünket, hogy megváltoztassuk Alaptörvényünk migrációt tiltó rendelkezéseit.
Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?
- Igen / Nem
2021
Konzultáció az újraindításról
A kormány egy csak online kitölthető nemzeti konzultációt indított, melynek a témája a járvány utáni újraindításról szólt. A konzultációt 528 ezer 187 ember töltötte ki. 15
Kérdések 15
1. Kérdés
- Egyesek szerint a járványügyi korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre fel lehet oldani. Mások szerint ezt csak a járvány végén, egy lépésben lehet megtenni.
Ön mit gondol erről?
- Fokozatosan, lépésről lépésre kell feloldani a korlátozásokat. (Eredmény: 88%)
- A járvány végén egy lépésben kell feloldani őket. (Eredmény: 12%)
2. Kérdés
- Azok, akik beoltják magukat, vagy átestek a betegségen, védettségi igazolványt kapnak. Vannak, akik támogatják, hogy az ilyen igazolvánnyal rendelkezők felmentést kapjanak egyes korlátozó intézkedések alól.
Ön mit gondol erről?
- Támogatom (Eredmény: 65%)
- Nem támogatom (Eredmény: 35%)
3. Kérdés
- Vannak, akik szerint, amint a járványügyi helyzet engedi, az első lépések között enyhíteni kell az este 8 utáni tilalmat.
Ön mit gondol erről?
- Igen (Eredmény: 74%)
- Nem (Eredmény: 26%)
4. Kérdés
- Vannak, akik szerint, amint a járványügyi helyzet engedi, az első lépések között újra kell indítani az éttermeket és a szállodákat is, szigorú biztonsági szabályok betartása mellett.
Ön mit gondol erről?
- Igen (Eredmény: 87%)
- Nem (Eredmény: 13%)
5. Kérdés
- Vannak, akik szerint, amint a járványügyi helyzet engedi, az első lépések között újra kell indítani a sportlétesítményeket (pl. uszodákat, tornatermeket, konditermeket), szigorú biztonsági szabályok betartása mellett.
Ön mit gondol erről?
- Igen (Eredmény: 75%)
- Nem (Eredmény: 25%)
6. Kérdés
- Vannak, akik szerint a rendezvények, koncertek, fesztiválok, sporteseménye látogatását meg kell engedni azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek!
Ön mit gondol erről?
- Védettségi igazolvánnyal legyenek látogathatók ezek az események. (Eredmény: 58%)
- Nem szabad ezeket az eseményeket látogathatóvá tenni a járvány végéig. (Eredmény: 42%)
7. Kérdés
- Vannak akik azt javasolják, hogy a járvány elmúltáig Magyarország területére csak olyan külföldiek léphessenek be, akiket beoltottak vagy rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Ön mit gondol erről?
- Igen (Eredmény: 79%)
- Nem (Eredmény: 21%)
A járvány utáni életről
A konzultációt 1 millió 423 ezren töltötték ki. 83% postai úton, 17% online adta be a kérdőívet. 16
Kérdések 17 16
1. Kérdés
- Vannak, akik szerint a járvány után a világ sok tekintetben megváltozott, egy veszélyesebb korszak kezdődött. Magyarországot meg kell erősíteni, hogy meg tudjon felelni az új kihívásoknak. Mások szerint minden újra olyan lesz, mint a járvány előtt, így nincs szükség erre.
ÖN MIT GONDOL?
- Veszélyesebb korszak kezdődött, Magyarországot meg kell erősíteni (Eredmény: 96%)
- A világ visszatér a régi kerékvágásba, erre nincs szükség (Eredmény: 4%)
2. Kérdés
- Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítését a minimálbér megemelésével kell kezdeni. A minimálbért 200 000 forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek. Mások szerint erre nincs szükség
ÖN MIT GONDOL?
- A lehető leggyorsabban meg kell emelni a minimálbért (Eredmény: 94%)
- Most nincs szükség a minimálbér emelésére (Eredmény: 6%)
3. Kérdés
- Vannak, akik azt mondják, Magyarországot úgy lehet megerősíteni, ha alkotmányos védelmet adunk a családtámogatásoknak, a munkát terhelő alacsony adóknak és a nyugdíjaknak, hogy válságok alatt egyetlen kormány se vehesse el azokat az emberektől.
ÖN MIT GONDOL?
- Fontos, hogy a családtámogatások, a nyugdíjak és a munkát terhelő alacsony adók alkotmányos védelmet kapjanak (Eredmény: 98%)
- Nem szükséges alkotmányos védelemben részesíteni ezeket az intézkedéseket (Eredmény: 2%)
4. Kérdés
- Vannak, akik azt mondják, Magyarország megerősítéséhez fontos lenne, hogy arra törekedjünk, Európában Magyarországon legyenek a legkisebbek a munkát terhelő adók. Mások szerint erre nincs szükség, vissza kellene térni a Gyurcsány-korszak politikájához, és emelni kellene a munkát terhelő adókat.
ÖN MIT GONDOL?
- El kell érni, hogy Európában Magyarországon legyenek a legalacsonyabbak a munkát terhelő adók (Eredmény: 99%)
- Vissza kellene térni a Gyurcsány-korszak politikájához, inkább adóemelésre van szükség (Eredmény: 1%)
5. Kérdés
- Vannak, akik azt Javasolják, hogy ha sikerül a kormánynak a gazdasági növekedés mértékét 5,5% fölé emelni, akkor a gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbér adószintjéig), mivel ők viselték a legnagyobb terhet a járvány alatt. Mások szerint erre nincs szükség.
ÖN MIT GONDOL?
- A gyermeket nevelő szülők kapják vissza a 2021. évben befizetett adójukat (az átlagbár adószintjéig) (Eredmény: 95%)
- Nincs szükség a gyermeket nevelő szülők és családok további támogatására (Eredmény: 5%)
6. Kérdés
- Vannak, akik szerint a hitelmoratóriumot 2021 szeptemberétől jövő és júliusáig meg kell hosszabbítani, hogy azok a családok és vállalkozások, melyek rászorulnak, továbbra is felmentést kapjanak a hitel visszafizetése alól. A bankok szerint erre nincs szükség, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni, és mindenkinek törlesztenie kell.
ÖN MIT GONDOL?
- A hitelmoratóriumot a rászorultak számára meg kell hosszabbítani (Eredmény: 91%)
- A bankoknak igazuk van, a hitelmoratóriumot meg kell szüntetni (Eredmény: 9%)
7. Kérdés
- Brüsszel a járvány után újra vissza fog élni a hatalmával, eljárásokat indít hazánk ellen, hogy rákényszerítse a magyarokra az akaratát. Vannak, akik azt gondolják, Magyarországnak vállalnia kell a vitákat, és ki kell állnia az érdekeiért. Mások szerint Magyarországnak engednie kell Brüsszelnek.
ÖN MIT GONDOL?
- Magyarországnak minden vitában ki kell állnia az érdekeiért (Eredmény: 98%)
- Engednünk kell Brüsszelnek (Eredmény: 2%)
8. Kérdés
- Brüsszel új adókat akar ránk kényszeríteni, hogy a multinacionális vállalatok által okozott környezetszennyezés és a klímaváltozás költségeit magasabb rezsiárakon keresztül a magyar családokkal fizettesse meg.
ÖN MIT GONDOL?
- A multinacionális nagyvállalatok fizessék meg a környezetromboló tevékenységük árát (Eredmény: 99%)
- A környezetszennyezés árát a családoknak is meg kell fizetniük (Eredmény: 1%)
9. Kérdés
- Soros György által finanszírozott szervezetek széles körű nemzetközi támogatást indítottak Magyarország ellen a gyermekek védelméről szóló törvény miatt. Ez a törvény megtiltja a gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propagandát az óvodákban, az iskolákban és a gyermekek számára elérhető médiában
ÖN MIT GONDOL?
- Helyes, hogy a törvény korlátozza a gyermekekre irányuló szexuális propagandát (Eredmény: 97%)
- A gyermekekre irányuló szexuális tartalmú propaganda nem hordoz kockázatot, ezért felesleges tiltakozni (Eredmény: 3%)
10. Kérdés
- Soros György a járvány után újra meg fogja támadni Magyarországot, mert a magyarok ellenzik az illegális migrációt. Vannak, akik szerint ellen kell állni a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának, mások szerint Magyarországnak engednie kell a migrációs vitában
ÖN MIT GONDOL?
- Magyarországnak ellen kell állnia a Soros-szervezetek nyomásgyakorlásának (Eredmény: 98%)
- Engednünk kell a migrációs vitában (Eredmény: 2%)
11. Kérdés
- Sokak szerint a járványok korában óriási veszélyt jelent, ha mindenki szabadon beutazhat Magyarországra. Fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy újabb járványhullámok felbukkanása esetén járványügyi korlátozásokat lehessen előírni, és a járványok által sújtott országokból csak egészségügyi vízummal lehessen belépni Magyarországra. Mások szerint a járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell.
ÖN MIT GONDOL?
- Szükség van az egészségügyi vízum előírására, hí valaki járvány sújtotta országból akar beutazni Magyarországra (Eredmény: 97%)
- A járvány véget ért, a szabad beutazás lehetőségét minden országból korlátlanul biztosítani kell (Eredmény: 3%)
12. Kérdés
- A brüsszeli bürokraták és Soros György szervezetei szerint a járvány utáni években fell kell gyorsítani a bevándorlók behozatalát. A tengeri úton érkező migránsokat pedig kötelezően szét kell osztani az európai országok között. Magyarország Kormány nem támogat semmilyen kötelező szétosztást. A kormány álláspontja szerint a járvány után is csak önkéntes alapon lehet befogadni migránsokat, és nem lehet kötelező módon szétosztani őket az unió országai között.
ÖN MIT GONDOL?
- Nincs szükség kötelező szétosztásra, nem lehet rákényszeríteni a migránsokat egyetlen országra sem (Eredmény: 99%)
- Meg kell felelnünk a brüsszeli elvárásoknak. és be kell fogadni Magyarországra is a bevándorlókat (Eredmény: 1%)
13. Kérdés
- Vannak, akik szerint a járvány utáni két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség. Teljesen le kell zárni a határokat a migránsok előtt, mert újabb vírusmutációkat hurcolhatnak be Magyarországra. A brüsszeli bürokraták szerint nem szabad visszautasítani a járvány idején érkező migránsok befogadását.
ÖN MIT GONDOL?
- A járvány utáni első két évben járványügyi migránsSTOP-ra van szükség (Eredmény: 98%)
- A járvány idején érkező bevándorlókat be kell fogadni (Eredmény: 2%)
14. Kérdés
- A járvány idején látható volt, hogy a nemzetközi piacon nagy küzdelem alakult ki a vakcinákért. Vannak, akik szerint a járványok korában meg kell szüntetni ezt a kiszolgáltatottságot, ezért szükség van magyar vakcinagyárra. Mások szerint erre nincs szükség.
ÖN MIT GONDOL?
- Szükség van magyar vakcinagyárra (Eredmény: 94%)
- Nincs szükség magyar vakcinagyárra, elég a külföld által kínált vakcinákra támaszkodni (Eredmény: 6%)
2022
A szankciókról
Kérdések 18
1. Kérdés
- Brüsszel olajszankciók bevezetéséről döntött, pedig a háború kirobbanása után még egyetértés volt abban, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók nem terjednek majd ki az energiára. Ennek ellenére Brüsszelben júniusban arról döntöttek, hogy megtiltják az Oroszországból érkező olaj és olajtermékek importját. Magyarország mentességet harcolt ki, mert több évre és több száz milliárd forintos beruházásra lenne szükség az orosz nyersolaj helyettesítéséhez. Az olajembargó Magyarország esetében komoly ellátási problémákhoz vezetne, és óriási terhet jelentene a gazdaságnak.
Ön egyetért a brüsszeli olajszankcióval?
- Igen / Nem
2. Kérdés
- A brüsszeli vezetők a szankciókat a gázszállításokra is ki akarják terjeszteni. Az európai gazdaság jelentős mértékben függ az orosz gáztól (Magyarország esetében a függés mértéke 85 százalékos). A gázszankciók lebegtetése nagyobb energiaáremelkedéseket hozott, mint a háború kirobbanásának ténye. A következmények már most is súlyosak. A rezsiszámlák szerte Európában rekordszintre emelkedtek. Oroszország azzal fenyeget, hogy a szankcióra adott válaszul leállítja a gázszállítást. Ez veszélyezteti a lakások fűtését és az európai gazdaság működőképességét is.
Ön egyetért a gázszállításokra vonatkozó szankcióval?
- Igen / Nem
3. Kérdés
- Brüsszel betiltotta az Oroszországból érkező szilárd tüzelőanyagok (például a szén) behozatalát is. Tilalom vonatkozik az acélra és a fára is, és ezt más nyersanyagokra is ki akarják terjeszteni. Az intézkedés nagy áremelkedéseket eredményezett, tovább növelve a családok terheit. Az energiaválság következményeként Európának a korábbiaknál nagyobb mennyiségű szilárd tüzelőanyagra van szüksége, és igényeit nem képes saját kitermelésből fedezni.
Ön egyetért a nyersanyagokra vonatkozó szankcióval?
- Igen / Nem
4. Kérdés
- Az Európai Parlament és több tagállam a nukleáris fűtőelemekre is ki akarja terjeszteni a szankciókat. Az atomerőművek megkerülhetetlen szerepet játszanak az európai áramellátásban. Jelentős részük orosz fűtőelemekkel működik, amelyek helyettesítése a műszaki feltételek miatt rövid távon nem lehetséges. Ezért ha a nukleáris fűtőelemekre is kiterjesztenék a szankciókat, az veszélyeztetné a stabil áramellátást és növelné az árakat.
Ön egyetért a nukleáris fűtőelemekre vonatkozó szankcióval?
- Igen / Nem
5. Kérdés
- A Paksi Atomerőmű Magyarországon az olcsóbb áram garanciája. Bővítése orosz vállalatok közreműködésével történik. A nukleáris szankciókat sokan a Paksi Atomerőmű bővítésére is ki akarják terjeszteni. Az Európai Parlament és egyes ellenzéki pártok szerint is meg kell szakítani a fejlesztési együttműködést az orosz vállalatokkal. A bővítés felfüggesztése további áremelkedésekhez és ellátási zavarokhoz vezethet.
Ön egyetért azzal, hogy a paksi beruházásra is terjedjenek ki a szankciós intézkedések?
- Igen / Nem
6. Kérdés
- A szankciók károkat okoznak az európai turizmusban is, amely egyébként sincs könnyű helyzetben a járvány utáni időszakban. A beutazási korlátozások miatt jelentősen visszaesett az Oroszországból érkező turisták száma. Az intézkedés Magyarországot is érinti, különösen annak figyelembevételével, hogy a külföldről érkezők száma még mindig elmarad a járvány előtti szinttől. Olyan ágazatról van szó, amely hazánkban több százezer embernek ad munkát.
Ön egyetért a turizmus korlátozásával járó szankciókkal?
- Igen / Nem
7. Kérdés
- A szankciók az élelmiszer-ellátásra is súlyos hatással vannak. A gázáremelkedés nagymértékben növeli a mezőgazdasági termelés költségeit, ráadásul a szankciók a műtrágya egyes összetevőire is kiterjednek. Az élelmiszerárak növekedése a fejlődő országokban növeli az éhínség kockázatát. Ez az eddigieknél is nagyobb migrációs hullámokhoz vezet, és növeli az Európa határaira nehezedő nyomást.
Ön egyetért az élelmiszerárak emelkedését okozó szankciókkal?
- Igen / Nem
2023
Szuverenitásunk védelméről
A Szuverenitásunk védelméről az V. Orbán-kormány akaratának megerősítése volt az orosz-ukrán háborúról, és az emiatt Oroszországra kivetett szankcióktól, és az Ukrán export segítésétől való eltávolodástól.
Költségvetésileg 2 milliárd 725 millió közpénzbe került. Ez minden egyes kitöltött kérdőívre 1810 forintba került. 1912
Idézet
“Köszönjük annak a több mint 1 millió 500 ezer embernek, aki elmondta a véleményét” 20
Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő
Véleményformálás
A kormány álláspontja szerint a két megvezetett válaszokból való döntés számít az emberek véleményének. Az emberek részletesebb álláspontjának kifejtésére nem adnak lehetőséget.
Kérdések 21 20
Fogadtatása
Budapesten:
Szegeden:

Képek
1. kép leírása: Üres nemzetik konzultációs ívek a Kossuth téren a Parlament előtt. Rá a szuverenitás szót festik oroszul.
2. kép leírása: Majdnem 400 ezer üres Nemzeti Konzultációs ív egy furgonban Szegeden.
Forrás: Bődey János / Telex
2024
Magyarország meg tudja csinálni - Nemzeti Konzultáció az új gazdaságpolitikáról
A kérdőívet 1 350 690 töltötték ki.
Kérdések 22
Gazdasági semlegesség
- Brüsszel kereskedelmi háborút indított a keleti országok, elsősorban Kína és Oroszország ellen. Véleményük szerint minden uniós országnak csatlakoznia kell a meghirdetett szankciós politikához és kereskedelmi büntetőintézkedésekhez, akkor is, ha ez kárt okoz az adott ország gazdaságának.
- Ezzel szemben a kormány úgy gondolja, hogy Magyarországnak gazdaságilag semlegesnek kell lennie, és nem szabad csatlakoznia a kereskedelmi háborúhoz, amit Brüsszel meghirdetett. Így lehet az Európai Unió átlagát meghaladó gazdasági növekedést elérni a magyar gazdaságban.
Ön mit gondol erről?
- A: Gazdasági semlegességre van szükség.
- B: A kereskedelmi háború indokolt, Magyarországnak is csatlakoznia kell ehhez.
Új gazdaságpolitika
- Brüsszel azt mondja, hogy Magyarországnak az új gazdaságpolitika kialakításakor minden fontos kérdésben követnie kell az Európai Uniót, és csak a nyugati mintákat szabad másolnia a gazdaságban.
- Ezzel szemben a kormány álláspontja szerint Magyarországnak a saját útját kell járnia, csak azt szabad átvenni nyugatról és keletről, ami hasznos és észszerű. El kell utasítani mindent, ami árthat a magyaroknak, akkor is, ha a szövetségeseinktől érkezik.
Ön mit gondol erről?
- A. Magyarországnak a saját útját kell járnia.
- B. Minden kérdésben követni kell Brüsszelt, és csak a nyugati mintákat szabad átvenni a gazdaságba.
Kis- és közepes vállalkozások támogatása
- A multinacionális cégek az egész világon egyre nagyobb extraprofitra akarnak szert tenni, egyre nagyobb szeletét akarják uralni a gazdaságnak, kiszorítva a helyi vállalkozásokat.
- Ezzel szemben a magyar kormány szerint a hazai kis- és középvállalkozásokat új eszközökkel kell támogatni. Tőkejuttatásra van szükség, minden kis- és középvállalkozás számára elérhető módon.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van tőkejuttatásra a magyar kis- és középvállalkozások számára.
- B. Nincs szükség tőkejuttatásra, a vállalkozásoknak elegendő hitel áll rendelkezésükre.
Multicégek rendszabályozása
- Brüsszel ellenzi, hogy a magyar kormány fellép az árakat egyoldalúan emelő, a gazdasági erejükkel visszaélő kereskedőkkel, multinacionális cégekkel szemben.
- Ezzel szemben a kormány álláspontja szerint Magyarországnak joga van megvédeni saját állampolgárait az erejükkel visszaélő multikkal szemben.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van az erejükkel visszaélő multinacionális cégek megbüntetésére.
- B. Magyarországnak el kell fogadnia a brüsszeli szabályokat, és nem léphet fel saját eszközökkel a multinacionális cégekkel szemben.
Béremelési program
- Vannak, akik úgy gondolják, nincs szükség új megállapodásra a béremelési programról, a vállalatoknak saját maguknak kell dönteniük a bérekről.
- Ezzel szemben a kormány szerint új megállapodást kell kötni a munkáltatókkal és a munkavállalókkal egy többéves, a gazdasági növekedésen alapuló béremelési programról. Így előre kiszámítható módon kell elérni a négyszázezer forintos minimálbért és az egymillió forintos átlagbért.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van új megállapodáson alapuló béremelési programra.
- B. Nincs szükség új megállapodásra, a vállalatoknak saját maguknak kell dönteniük a bérekről.
Munkáshitel fiataloknak
- Vannak, akik azt gondolják, hogy nincs szükség újabb hitelprogramra a fiatalok számára, a Diákhitel elegendő.
- A kormány álláspontja szerint a Diákhitelhez hasonlóan a munkát vállaló fiataloknak is nulla kamatozású hitelt kell adni. A munkáshitel segíti a fiatalok életkezdését.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van a fiataloknak szóló munkáshitelre.
- B. A Diákhitel elegendő.
Megvalósítás
Lakhatás támogatása
- Vannak, akik szerint a dolgozók lakhatásának támogatása a cégek saját érdeke, így a kormánynak ebbe nem kell beavatkoznia.
- Ezzel szemben a kormány úgy gondolja, hogy adókedvezményt kell biztosítani a cégek számára, ha az alkalmazottaik lakbéréhez hozzájárulnak. Azt is lehetővé kell tenni, hogy a SZÉP-kártya is felhasználható legyen lakásfelújításra.
Ön mit gondol erről?
- A. A kormány adókedvezménnyel támogassa, hogy a cégek hozzájárulhassanak az alkalmazottaik lakbéréhez. A SZÉP-kártya legyen felhasználható lakásfelújításra.
- B. A kormány ne nyújtson a cégeknek adókedvezményt a dolgozók lakhatásának támogatására.
Megvalósítás
Fiatalok lakhatásának támogatása
- Vannak, akik szerint a CSOK Plusz programon túl nincs szükség újabb, a fiatalok lakhatását segítő intézkedésekre.
- A kormány ezzel szemben úgy gondolja, hogy támogatni kell új kollégiumok építését, és az első lakást vásárló fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelt kell biztosítani.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van új kollégiumok építésére és a fiatalok számára kedvezményes, 5%-os kamatozású lakáshitelre.
- B. A CSOK Plusz elegendő támogatás.
Megvalósítás
Idézet 1
Varga Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős államtitkár
Ellentmondás Magyarország meg tudja csinálni konzultációban szereplő SZÉP-kártya lakásfelújításra való használatáról, és a munkáshitelről szóló törvények is előbb jelentek meg, mint a konzultáció eredményei.
A kormány nem minden esetben várta meg a Nemzeti Konzultációk eredményeit a kérdéses törvények meghozásával. A
Tizenharmadik havi nyugdíj
- Brüsszel azt követeli a magyar kormánytól, hogy szüntesse meg a tizenharmadik havi nyugdíjat.
- A kormány Brüsszel követelését elutasítja. A kormány szerint a következő években állandósítani kell a tizenharmadik havi nyugdíjat.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van a tizenharmadik havi nyugdíj állandósítására.
- B. Nincs szükség a tizenharmadik havi nyugdíjra.
Családi adókedvezmény
- Európa súlyos népesedési válságban van. Brüsszel az európai családok támogatása helyett továbbra is a migrációban látja a megoldást.
- A magyar kormány ezzel szemben a magyar családok támogatását tartja a legfontosabbnak.
- Ezért álláspontja szerint a gyermeket nevelő családok támogatását az új gazdaságpolitika mellett is folytatni és növelni kell. Szükség van a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázására.
Ön mit gondol erről?
- A. Szükség van a gyermekek után járó adókedvezmények megduplázására.
- B. Inkább a migrációt kellene támogatni.
A migrációs büntetés elutasítása
- Az Európai Bíróság döntése szerint Magyarországnak azért kell napi egymillió euró büntetést fizetnie, mert nem nyitja meg a határait a bevándorlók előtt.
- A kormány ezzel szemben úgy gondolja: hazánk megbüntetése helyett Brüsszelnek el kellene fogadnia, hogy Magyarország ne vegyen részt a központi migrációs politikában, azaz a bevándorlók kötelező befogadásában és elosztásában.
Ön mit gondol erről?
- A. Felháborító a büntetés, és Magyarországnak joga van kimaradni a bevándorlók befogadásából és elosztásából.
- B. Magyarországnak is el kell fogadnia a brüsszeli migrációs politikát.
Források
-
Kormany.hu hír - A Nemzeti Konzultáció egy megerősítő eszköz a kormány kezében ↩
-
Kormány.hu: Levélben fordul a nyugdíjasokhoz a miniszterelnök kormany.hu) ↩
-
orbanviktor.hu aloldal archív másolata 2010. szeptember 10-ről archive.org) ↩
-
https://2010-2014.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/elkezdodik-a-szocialis-konzultacio ↩ ↩2
-
Az új alkotmányról (Helyi fénymásolat) ↩
-
Kormany.hu: Konzultációk eredményei (2011-2012) (Helyi másolat, kormany.hu) ↩ ↩2 ↩3
-
Országgyűlési napló - 2011. évi nyári rendkívüli ülésszak, 2011 (107. szám) - Napirenden kívüli felszólalók, A szociális konzultációról (Hungaricana) ↩ ↩2
-
Szociális konzultáció (Helyi fénymásolat) ↩
-
https://2010-2014.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/uj-nemzeti-konzultacio-2012 ↩
-
Kormány.hu aloldal archív másolata 2015. november 28-ról (archive.org) ↩
-
Kormány.hu hír: A nemzeti konzultációk a nemzeti szuverenitást erősítik (kormany.hu) ↩ ↩2
-
https://www.parlament.hu/web/guest/egy-kepviselo-adatai?p_p_id=hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_auth=cIQctXtd&_hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_irom.irom_adat%3Fp_ckl%3D41%26p_izon%3D11232 ↩
-
https://www.parlament.hu/web/guest/bizottsagok-elozo-ciklusbeli-adatai?p_p_id=hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8&p_p_lifecycle=1&p_p_state=normal&p_p_mode=view&p_auth=2kNfCdx5&_hu_parlament_cms_pair_portlet_PairProxy_INSTANCE_9xd2Wc9jP4z8_pairAction=%2Finternet%2Fcplsql%2Fogy_biz.biz_adat_uj%3Fp_ckl%3D41%26p_biz%3DA471%26p_ules%3D%26p_munkatars%3D%26p_tagj%3D%26p_honl_rend%3D%26p_tag%3DI%23biz_tag ↩
-
Kormany.hu hír: Lezárult az újraindításról szóló konzultáció (Helyi másolat, kormany.hu) ↩ ↩2
-
Kormany.hu hír: A nemzeti konzultáció eredményei (Helyi másolat, kormany.hu) ↩ ↩2
-
Magyarország Kormánya Facebook bejegyzése (Helyi másolat, facebook.com) ↩
-
Kormány.hu hír: Nemzeti Konzultáció: Hét kérdés a brüsszeli szankciókról (kormany.hu) ↩
-
Kormány.hu dokumentumtár: A brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultációval kapcsolatos gyártási és előállítási költségek (Helyi másolat, kormany.hu) ↩
-
Magyarország Kormánya Facebook bejegyzése (Helyi másolat, facebook.com), Magyarország Kormánya Facebook bejegyzése (Helyi másolat, facebook.com) ↩ ↩2
-
https://index.hu/belfold/2023/11/17/kormany-nemzeti-konzultacio-kerdessor-kerdoiv-brusszel-haboru-orosz-ukran-konfliktus-terror-izraelben-europai-unio/ ↩
-
https://kormany.hu/hirek/hetfotol-indul-a-nemzeti-konzultacio-ime-a-kerdesek ↩
-
Magyar Közlöny - 2024. 120. szám (Helyi másolat, magyarkozlony.hu) ↩
-
Magyar Közlöny - 2024. 126. szám (Helyi másolat, magyarkozlony.hu) ↩